Magyarországi e-matrica gyorsvásárlás

Sebességhatárok az utakon

Ha nem most vizsgázott KRESZ-ből, és nem mutatja vezetés közben az a mobilapplikáció, hogy egy adott útszakaszon éppen mi a sebességhatár, akkor mindenképpen olvassa el cikkünket, amelyben felfrissítjük tudását. 

A KRESZ szabályai irányadók az utakon, ugyanakkor rendszeresen felülvizsgálják a sebességhatárokat. A legtöbb esetben - és általában helyi szinten – inkább csökkentik a sebességhatárokat, de előfordulhat az is, hogy éppenséggel növelni kell.

Ezek a változások, akár egyik napról a másikra is megtörténhetnek, még az autópályán is, amit csak érvényes autópálya-matricával használhatunk. Például az M0-ásról lekanyarodva az M2-es autópályára Vác irányába pont, hogy emelkedett a sebességhatár.
 

Miért változnak a sebességhatárok?

Többféle ok miatt változhatnak a sebességhatárok az ország különféle útjain. A módosítások általában helyi jellegűek, az érintett szakaszok hossza is eltérő, és vannak csak átmeneti, ideiglenes módosítások.

A változásokat inkább az üzemeltetési tapasztalatok, lakossági és önkormányzati, vagy akár rendőrségi javaslatok alapján vezetik be, kisebb arányban pedig felülvizsgálatok eredményeként.

 

Sebességhatárok járműtípusonként

Vegyük sorra a sebességhatárokat a leggyakoribb úttípusonként és gépjárművenként. Az alábbi sebességek a maximum haladási sebességet, vagyis a felső határt jelölik.

Fontos azonban megjegyezni, hogy egy adott úton a túl lassan közlekedő jármű is éppúgy lehet balesetveszélyes, mint a túlságosan gyorsan haladó gépjármű.

Személygépkocsival, motorkerékpárral, valamint 3500 kg megengedett legnagyobb össztömeget meg nem haladó gépkocsival:

Az autópályán 130 km/óra, autóúton 110 km/óra, lakott területen kívül egyéb úton 90 km/óra, és lakott területen 50 km/óra a megengedett sebesség.

 

A külön jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő autóbusszal:

Autópályán 100 km/óra, lakott területen kívül, egyéb úton 70 km/óra, lakott területen 50 km/óra a megengedett, legnagyobb sebesség.

Egyéb gépjárművel - kivéve teherszállításra kialakított motoros triciklit -, valamint gépjárműből és pótkocsiból álló járműszerelvénnyel:

Az autópályán 80 km/óra, lakott területen kívül egyéb úton 70 km/óra, lakott területen 50 km/óra a megengedett, legnagyobb sebesség.

 

 



EN DE RO HU SK