Magyarországi e-matrica gyorsvásárlás

Kamionstop időszakok 2021. második félévében

Sorra vesszük ennek az évnek a hátralévő hónapjait, hogy pontosan lehessen tudni, melyek a kamionstop időszakai. A nyári hónapokra kicsit módosul a bevett gyakorlat.

Emlékeztetőül: a kamionstop Magyarországon és az Európai Unió tagországaiban is ismert közlekedési szabályozás.  A kamionstop a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozás. Ennek rendjét külön jogszabályban rögzítették.

Ha valaki szeretné elolvasni a rendelet, az alábbi elnevezés alatt találja meg, amely a hazai utakra vonatkozó kamionstop rendjét, a részleteket és kivételeket rögzíti: „A nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet”.

Az érintett járművek körét így határozzák meg: a rendelet érvényes “minden olyan magyar vagy külföldi hatósági jelzéssel ellátott tehergépkocsira, vontatóra, mezőgazdasági vontatóra, lassú járműre, valamint e járművekből és pótkocsiból álló járműszerelvényre, amelynek megengedett legnagyobb össztömege a 7,5 tonnát meghaladja”.

Nyári időszak

A nyári időszakban, ami július és augusztus hónapokat jelenti, hosszabb kamionstop van érvényben, az alábbi adatok tájékoztató jellegűek.

Fontos, hogy a külföldről hazatérő nehéz tehergépjárművek az államhatártól a magyarországi telephelyig vagy az első lerakóhelyig „elgurulhatnak” júliusban és augusztusban a kamionstop ideje alatt is.

 

2021. július

Kamionstop kezdete Kamionstop vége
július 3., szombat 15:00 július 4., vasárnap 22:00
július 10., szombat 15:00 július 11., vasárnap 22:00
július 17., szombat 15:00 július 18., vasárnap 22:00
július 24., szombat 15:00 július 25., vasárnap 22:00
július 31., szombat 15:00  július 31., szombat 24:00 (folytatódik augusztus 1-jén)

2021. augusztus

Kamionstop kezdete Kamionstop vége
augusztus 1., vasárnap 0:00 augusztus 1., vasárnap 22:00
augusztus 7., szombat 15:00 augusztus 8., vasárnap 22:00
augusztus 14., szombat 15:00 augusztus 15., vasárnap 22:00
augusztus 19., csütörtök 22:00 augusztus 20., péntek 22:00
augusztus 21., szombat 15:00 augusztus 22., vasárnap 22:00
augusztus 28., szombat 22:00 augusztus 29., vasárnap 22:00
 

Őszi – téli időszak

 
Szeptember 1-től az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig már nem szabad "hazagurulni", ez a kedvezmény csak júliusra és augusztusra vonatkozott.
 

2021. szeptember

Kamionstop kezdete Kamionstop vége
szeptember 4., szombat 22:00 szeptember 5., vasárnap 22:00
szeptember 11., szombat 22:00 szeptember 12., vasárnap 22:00
szeptember 18., szombat 22:00 szeptember 19., vasárnap 22:00
szeptember 25., szombat 22:00 szeptember 26., vasárnap 22:00

 

2021. október

 
Kamionstop kezdete
 
Kamionstop vége
október 2., szombat 22:00 október 3., vasárnap 22:00
október 9., szombat 22:00 október 10., vasárnap 22:00
október 16., szombat 22:00 október 17., vasárnap 22:00
október 22., péntek 22:00 október 24., vasárnap 22:00
október 30., szombat 22:00 október 31., vasárnap 24:00  (folytatódik november 1-jén)
 

2021. november

2021. november 4-től (2022. március 1-jéig) a nemzetközi forgalomban közlekedő, legalább 7-es (Euro 3-as) környezetvédelmi besorolású tehergépjárművekre nem vonatkozik a tilalom.
Kamionstop kezdete Kamionstop vége
november 1., hétfő 0:00 november 1., hétfő 22:00
november 6., szombat 22:00 november 7., vasárnap 22:00
november 13., szombat 22:00 november 14., vasárnap 22:00
november 20., szombat 22:00 november 21., vasárnap 22:00
november 27., szombat 22:00 november 28., vasárnap 22:00

 

2021. december

Kamionstop kezdete Kamionstop vége
december 4., szombat 22:00 december 5., vasárnap 22:00
december 11., szombat 22:00 december 12., vasárnap 22:00
december 18., szombat 22:00 december 19., vasárnap 22:00
december 24., péntek 22:00 december 26., vasárnap 22:00
december 31., péntek 22:00 december 31., péntek 24:00 (folytatódik 2022. jan. 1-jén)

 

Rendkívüli kamionstop

Vészhelyzetekben, rendkívüli körülmények esetén elrendelhetnek további kamionstop időszakokateseti jelleggel, de akár fel is oldhatnak. Ez azt jelenti, hogy érdemes folyamatosan követni a kamionstoppal kapcsolatos híreket, mert különleges helyzetekben változhatnak a szabályok.

Forrás: https://www.utinform.hu/hu/static/kamionstop



EN DE RO HU

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. További információ