Ezért annyira népszerű a Pest vármegyei matrica

A leggyakrabban vásárolt megyei matrica várhatóan 2024-ben is a Pest megyei lesz. Nem véletlenül: díjkötelessé válik többek között az M0 teljes szakasza, így a megye útjain gyakran közlekedőknek minden érv a jogosultság megváltása mellett szól. Meddig érvényes? Mennyibe kerül? Mikor lehet megvenni a jövő évi matricát? Cikkünkben minden kérdést megválaszolunk.

A Pest vármegyei matrica évek óta vezeti az eladási listákat. Idén január és augusztus között harmincezerrel több fogyott belőle, mint a tavalyi év azonos időszakában. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a fővárosba becsatlakozó autópályák szakaszai, illetve a Budapestet kerülő körgyűrű mind itt található. Míg a legtöbb vármegyében csak 1-2 fizetős útszakaszról beszélünk – sőt, néhány megye nem is rendelkezik díjköteles úttal –, addig Pest vármegyében az M0, M1, M2, M3, M4, M5, M51, M6, M7 szakaszai mind útdíjkötelesek. Kilométerben számolva tehát a Pest megyei matrica fizetős utak öt-, hat-, hétszeresét foglalja magában más megyékhez képest.  

 

A legfontosabb tudnivalók

A Pest vármegyei matrica – a többi megyei opcióhoz hasonlóan – akár 13 hónapig érvényes, és korlátlan számú utazást tesz lehetővé. A jogosultság érvényessége a tárgyév 1. napján indul, és a tárgyévet követő év január 31-éig tart. Aki tehát időben megvásárolja, egy hónapot ajándékba kap. (Érdemes észben tartani, hogy a matrica év során történő megváltása nem jár alacsonyabb árral, és az érvényességi időszak sem tolódik ki.)

Földrajzi érvényessége a vásárló által megadott vármegye valamennyi fizetős díjszakaszára, továbbá a határos vármegyék irányába eső első csomópontig tart. Büntetésre tehát csak akkor számíthatunk, ha a szomszédos megyébe érve elmulasztjuk az első lehetőségnél való lehajtást. 

A Pest megyei matrica a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. szolgáltatásaiban, ügyfélszolgálati irodáiban, partnereinél, valamint a Nemzeti Mobilfizetési Rendszer hivatalos online viszonteladóinál – például au autopalyamatrica.hu honlapon – vásárolható. Az e-matrica mellett több érv is szól: a hét minden napján, a nap minden órájában megvásárolható, az ügyintézés egyszerű és biztonságos, a visszaigazolás pedig nem könnyen kifakuló hőpapír, hanem fiókunkban kényelmesen tárolható email formájában érkezik. Ráadásul, ha az első vásárláskor regisztrálunk a weboldalon, a további beszerzések alkalmával már adatainak sem kell megadnunk, így a művelet alig 1-2 percet vesz igénybe. 

 

Idei és jövőévi árak

Az autósok figyelmébe ajánljuk, hogy december 1-én elindult a jövő évi matricák elővásárlása. Így azok, akik szeretnék január elején elkerülni a sorban állást, vagy még idei költségtételként szeretnék elszámolni a 2024-es e-matricákat, már beszerezhetik a szükséges úthasználati jogosultságokat. 

A konstrukció ára idén, illetve jövőre a következőképpen alakul. Az alábbi bruttó árakhoz, online vásárlás esetén, minimális kezelési költség adódik.

Díjkategória 2023-as ár 2024-es ár
D1m 5 720 Ft 6 660 Ft
D1 5 720 Ft 6 660 Ft
D2 11 450 Ft 13 330 Ft
B2 22 890 Ft -
U 5 720 Ft 6 660 Ft

Jövőre megváltozik a B2-es díjkategória elszámolása. Az autóbuszok február 1-től már nem közlekedhetnek éves vármegyei vagy éves országos matrica konstrukciókkal.

Esetükben új rendszer lép életbe: kilométer alapú, használatarányos útdíjfizetési megoldás váltja az eddigi gyakorlatot. Ugyancsak fontos változás, hogy a buszoknak és tehergépkocsiknak 2024-ben már nem csak az autópályákon, hanem az autóutakon és főutakon is fizetniük kell a megtett kilométerek után.



Autópálya
autopalyamatrica.hu 2024
Kövess minket: Voxpay facebook Voxpay instagram Voxpay tik-tok