Árak és érvényességek: év végi tudnivalók a 2022-es és 2023-as autópálya matricákról

Ha okosan vásárolunk, jobban járhatunk, úgyhogy érdemes az év utolsó heteiben tisztában lenni azzal, melyik úthasználati jogosultság meddig érvényes, van-e elővásárlási lehetőség, maradnak-e az idei árak. Cikkünkben valamennyi fontos információt összeszedtük, hogy megkönnyítsük a mérlegelést.

Azt már a legtöbb autós tudja, hogy az elmúlt évek gyakorlatától eltérően 2023-ra nem inflációkövető mértékben emelkedik az egyes jogosultságok ára. A drágulás eltérően érinti a különböző díjkategóriákat: míg az éves matricák ára csupán 5%-kal, addig a heti és a havi matricák ára akár 21-72%-kal kerülhetnek többe, mint idén. Az autópálya matricák érvényessége, pontosabban a lejáratra vonatkozó szabályok alapvetően nem változnak, azonban több részlet is figyelmet igényel. Vegyük sorra, milyen határidőket, dátumokat célszerű észben tartani!


Heti és havi autópálya matrica

A korlátozott ideig, azaz egy hétig (10 napig) vagy egy hónapig érvényes megoldások ára jelentősen drágul 2023-ban, ezért sok autósnak megéri kiszámolnia, néhány éves megyei autópálya matrica beszerzésével nem jár-e jobban. Aki ugyanis az év során jellemzően egy régióban autózik, szemmel látható összeget takaríthat meg az éves megyei matricákkal. (A személygépkocsik D1 kategóriájában 2023-ban például egy megyei éves matrica bruttó 5.720 forint, addig az ország egész területén, ám csak egy hónapig használható havi jogosultság már bruttó 8.900 forintba kerül.)

Az autósok örömére a heti (10 napos) és havi úthasználati jogosultságok valamennyi járműkategóriában december 31-ig még régi árakon érhető el. Egy D1-es havi matrica 2022. decemberi kezdettel tehát a 8.900-as ár helyett még 5.210 forintért megváltható. Aki tehát nem szeretne éves matricára költeni, annak érdemes lehet még a hónap végén ezt a megoldást választania. 

 

Éves országos és éves megyei autópálya matrica


A Magyarország, vagy a szóban forgó megye valamennyi útdíjköteles szakaszára érvényes jogosultsággal egész évben, illetve pontosabban akár 13 hónapig autózhatunk. Nem számít, mikor vásároljuk meg, lejárati ideje minden esetben a tárgyévet követő év első hónap utolsó napjának vége, vagyis január 31. 23:59. Ez az ökölszabály most sem változik, tehát az 2022-es éves országos vagy megyei autópálya matricával 2023 januárjában még teljes nyugalommal autózhatunk.

Ha amellett döntünk, hogy éves matricát vásárolunk, akkor ugyan nagyobb összeget egyszerre kell kifizetnünk, de lehetséges, hogy ez még mindig kevesebb mint más típusból az év során összesen fizetendő díj. És ami talán ugyanilyen fontos, az a kényelem. Kényelem azért, hogy az egész évben ne kelljen a matrica vásárlásra, az érvényességi időre gondolni, vagy arra, hogy elkerülő utat keressünk, ami útdíj mentes. 

Ez a matrica típus elővásárlással is beszerezhető: 2022 decemberében már megválthatjuk. Ügyeljünk azonban arra, hogy a 2023-as éves országos vagy megyei matricák érvényessége 2023. január 1-én indul, azaz idén decemberben még nem jogosítanak autópálya-használatra.

E-matricák

Az interneten vásárlók figyelmébe ajánljuk, hogy a 2023-as e-matricák díja megváltozott. 2023-tól érvényes e-matricák elővételben is a 2023-as árakon vásárolhatók meg. Ügyeljünk arra, hogy matricavásárlásnál, a fizetési módtól függően, tranzakciós díj kerül felszámításra, mely az online vásárlás során a fizetési mód kiválasztásánál jelenik meg.

Az internetes vásárlás mellett azonban továbbra is szól az a jelentős érv, mi szerint az emailben érkező visszaigazolás sokkal kényelmesebben, biztonságosabban tárolható, mint az SMS, vagy a viszonteladóknál (benzinkutaknál, utazási irodáknál) beszerezhető papíralapú matricák. Ez utóbbiak gyorsan kifakulnak és olvashatatlanná válnak, illetve a kis cetlit könnyű elveszíteni – ehhez hasonlóan egy mobiltelefonra érkező SMS-t is könnyebben töröl az ember. Az interneten, például az autopalyamatrica.hu oldalon vásárolt úthasználati jogosultságok ráadásul néhány kattintással bármikor újra lekérhetők, így minimalizálhatjuk az esetleges ellenőrzéskor keletkező kellemetlenségek esélyét. 



Autópálya NMFR védjegy
autopalyamatrica.hu 2024
Kövess minket: Voxpay facebook Voxpay instagram Voxpay tik-tok